|
1. bevezetés
2018.06.13. 07:37
Kezdetek..
"A széltől kirázta a hideg Zoét. December, a legboldogabb hónapok egyike az emberek életemben. Hiszen az ünnepek hangulata veszi át a mindennapjaikat. Szeretet, család, boldogság… Mély sóhaj szakadt fel a lányból.. már akinek ezek járnak a fejében. A szél újra feltámadt és Zoé még jobban összehúzta magán szél dzsekiét.
Neki pont nem ezek az érzések jutottak mostanában…"
2 hónappal ezelőtt.
A bejárati ajtó csengője élesen hasított bele a kora reggeli csendbe.
Nee, csak még öt percet hadd pihenjek… Újra nyomták a csengőt. Nehezen, de erőt vett magán és kimászott a meleg ágyból. Ki az isten lehet ilyen korán… Újra nyomták a csengőt. Ilyen a világon nincsen… Átrohant a lány a nappalival egybe nyitott konyhán, közben magara kapta rózsaszín köntösét. Lakása pici volt, de takaros. Tökéletes otthon nyújtott a neki,és 3 éves cane corso-jának, Azimnak. Még két lépés és már az ajtónál is termet. Azim lassan felemelte a fejét és ahogy meglátta az idegent és egy mély öblös morgás hagyta el torkát.
- Segíthetek? – Egy idős aprócska termetű hölgy állt az ajtóban.
- Üdvözlöm, Ön Zoé de Felice kisasszony? – mosolygott csillogó szemekkel a néni.
- Igen, én lennék – „ de Felice” visszhangzott a név Zoé fejében. Rég nem hallotta már ezt a nevet.
Sok év eltelt amióta Norvégiából Spanyolországba költöztek édesanyjával. „de Felice, de Felice..” az édesapja neve, az ő valódi neve…. Kislány volt, még amikor eljöttek és az anyja soha nem mesélte el pontosan mért hagyta el az apját. Őt pedig nem érdekelte, hisz az apja sem igazán kereste őt. Mivel nem ismerte a férfit úgy gondolta felveszi édesanyja nevét. Így lett Zoé Ava.
- Miben segíthetek asszonyom? – nyitotta ki szélesebbre Zoé az ajtót.
- A nevem Amanda Lashette, a nagymamád barátnője vagyok. És szeretnék neked átadni valamit, bejöhetek?
***
- Gondolom elfáradt utazás közben – vezette be a lakásba mosolyogva, miközben hellyel kínálta az idős nőt.- Kávét, esetleg teát? -
- Nem, nem köszönöm kedveském nem kérek semmit.
- Azt mondta a nagymamám barátnője, akkor, ha jól gondolom Ön egyenesen Norvégiéból érkezett hozzám?
- Igen-igen – mosolygott a néni továbbra is.
- Akkor tényleg fontos lehet a mondanivalója – nézett rá Zoé kíváncsi tekintettel. Bár még csak most ébredt fel a kíváncsisága egyből kiverte az álmosságot szemeiből.
- Nos valóban… nem is tudom hol kellene kezdenem – a nő kis barna táskájához nyúlt melyből egy apró levél borítékot és egy kopott bőrkötéses kiskönyvet vett elő.
- A nagymamád azt szerette volna, hogy ezek csak és kizárólag a te kezedbe kerüljenek.
Zoé átvette az aprócska könyvet és borítékot.
- Gondolom mesélni valója is van, nem csak ez a két aprócska tárgyat hozta magával. – nézett fel az idős nőre.
- Nos, akad. De egyelőre még nincs itt az ideje elég, ha most még annyit tudsz, a nagyid szeretné, ha Norvégiába utaznál.
- Norvégiába?
- Igazából Zoé, az, amit most a kezedben tartasz a nagymamád utolsó ajándéka neked. – az idős nő szemébe könnyek szöktek.
- Az utolsó ajándéka? – Érezte, ahogy összeszorul a torka. Bár nem emlékszik a mamájára és nem is találkoztak az elmúlt években, csak a gyerekkori emlékei maradtak meg róla. Bár igaz Spanyolországba való költözésük után, sokszor váltottak az évek alatt levelet. Amiben mesélt neki az életéről. Mindig szerette volna meglátogatni, de valahogy sose talált rá alkalmat. Meg hát az anyja alapjáraton kifejezte nem tetszését a levélváltásokra, így az utazást fel se merte neki felhozni. Aztán amikor egyetemre ment és külön költözött az élete pedig felgyorsult a levélváltások is elmaradtak… - szóval… - egyre jobban uralkodott el rajta a bűntudat, hogy nem látogatta meg a nagyiját az évek során. – szóval…ő…-
- Igen, Zoé… sajnálom. Elment.., ezért vagyok most én itt. A nagyid olyan volt, mint a testvérem, így tudtam az utolsó kérését teljesítenem kell.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
