Találkozás

Alig bírt lépést tartani Nicole-al, aki egyenesen a konyhába húzta őt.
- Tádááááá! – Kiáltott fel diadalmasan a nő. – Spanyol ételt készítettem neked, hogy otthonosabban érezd magad! A neten olvastam, hogy a spanyolok imádják a paella-t, hát gondoltam elkészítem neked! -

- Oh de aranyos vagy – igyekezett mosolyt csalni az arcára Zoé.
- Nem szereted? – Nicole arcáról egy az egyben eltűnt a mosoly, ahogy érezte talán még sem sikerült a meglepetése, úgy ahogy várta.
- Jaj, nem dehogy is! Nagyon szépen köszönöm! Aranyos vagy, de nagyon kedvelem! -
- Huh, hála az égnek! Szuper – A nő arcára újra mosoly került és már terelte is Zoét az asztalhoz, hogy végre neki lássanak az ételnek. – És milyen volt az utazás? -
- Hát egész türh.. – Hahó Nicole, kész vagyok a fenti szobával, lenne még más is? -
Mély öblös férfihang után megjelent a hozzá tartozó személy is az emeltről vezető lépcső alján. – Oh, bocsánat… nem akartam megzavarni semmit. –
- Semmi baj Frank! Gyere hadd mutassalak be Zoénak! -
- Zoé ő itt Franklin Bentro, a mi jobb kezünk, ha ő nem lenne, teljesen elúsznánk a ház és a lovak körüli teendőkkel -
- Szia – nyújtotta barátságosan a kezét Frank. Huh, a mindenit, hát az biztos, hogy én is hagynám, hogy nyírja a füvemet. Micsoda gyönyörű szemek! Föld hívja, Zoét térj magadhoz! – Öm izé, szia – nyújtotta Zoé is a kezét.
- Örülök, hogy végre megismertelek, a nagyid sokat mesélt ám rólad. – Szuper… nem elég, hogy évekig felé se néztem vagy írtam neki ő lelkesen mesélt mindenkinek a tékozló unokáról… Ismét előjött a gombóc a torkában, melyről az volt az érzése sokáig, sőt talán végig vele lesz ez az érzés, amíg haza nem megy Spanyolországba.
- Ne haragudj Zoé, nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni! Részvétem a mamád miatt. -
- Semmi baj – Zoé vett egy mély levegőt és a lehető legjobban próbálta összeszedni magát. – Köszönöm szépen Frank! -
- Most lettem kész a szobáddal igazából! – Frank tekintette átsiklott Nicole-ra – Ha gondoljátok, megnézhetjük, aztán ha kellene valami, vagy mégsem az ízlésed a fal színe – fordult Zoé felé – újra kifesthetem neked.
- Oh szuper Frank! Gyere Zoé, nézzük meg! – Indult meg Nicole az emeltre.

***

Meleg barátságos türkiz szoba szinte hívogatta a lányt, - Szuper gondolom a nagyid ezt sem felejtette el, hogy melyik a kedvenc színem - belépve ismét a sírás kerülgette mikor meglátta tinédzser korából a kedvenc együtteseinek posztereit a falon.- A nagyid sokat mesélt a leveleidről, hogy miket szeretsz gondoltuk így egy kicsit otthonosabb lesz neked – magyarázta Nicole. Ezt nem hiszem el, tényleg nem hiszem el… Mennyi mindent megjegyzett a nagyija, ő meg csak annyira emlékezett, hogy félt a kígyóktól. Szánalmas egy nőszemély vagy te hallod-e… Odasétált az egyik poszterhez és végig húzta rajta a kezét, majd a szeme sarkából észre vette a kis ékszeres dobozt. Te jó isten! A dobozka egy általános iskolás gyermek ügyetlen kezével volt lefestve az elejével pedig elnagyolt betűkkel festették fel a nagyi szót. Na, jó… ilyen tényleg nincs. Szánalmas nyomorult vagyok. Zoé 7 éves volt mikor a nagyija írt neki egy levelet, hogy beteg és örülne neki, ha Zoé meglátogatná. De persze az anyja nem örült neki így az utazás elmaradt. De Zoé szerette volna, ha a nagyija nem szomorkodik túlságosan, hogy nem megy el hozzá, így elvette az anyja ékszeres dobozát, amiben a kis táncos nő oly kecsesen állt és mindig ámulatba ejtette Zoét. Átfestette az egész dobozt, a nagyinak, hogy teljesen egyedi legyen neki, csak is neki legyen az egész világon ilyen. Ilyen, amit Zoé saját kezűleg csinált a beteg nagyijának, majd másnap az egyik tanítónőjét kérte meg arra segítsen neki elküldeni Norvégiába az ajándékot. Persze mikor az anyja rájött hatalmas csete-patté lett, hogy Zoé ellopta a dobozkát. Pedig Zoé csak jót akart, azt szerette volna, ha a mamája gyorsan meggyógyul.
Kézbe vette ezt az aprócska dobozt és érezte, hogy nem bírja tovább. Ismét eltör nála a mécses. Patakokban folyt végig az arcán a könny, miközben igyekezett egy stabil tárgyat megtalálni, amibe megkapaszkodhat, ha már a lábai nem igazán akarják folytatni a szolgálatot és össze akarnak csuklani alatta.
- Jaj, Zoé! – Hallotta Nicole kiáltását, de nem igazán érzékelte a külvilágot. Frank térítette vissza a valóságba mikor elkapta derekát és finoman a mellkasára hajtott a lány fejét mielőtt teljesen a földre esett volna.
- Nem hiszem el, - hüppögte – hogy még ezt a kis ócska dobozt is megtartotta! -
- Zoé… - Frank a hátát simogatta, próbálta a lányt megnyugtatni.
- Mi folyik itt – Rich zihálva jelent meg az ajtóba. – Zoé, jézusom.. Nyugodj meg kérlek – Lépett oda a lányhoz és lassan maga felé fordította. – Azt hiszem túl sok ingert kaptál mára, ha szeretnél, aludhatsz inkább az egyik vendégszobában, ahol nincs ennyi emlék…-
Zoé csak szótlanul igent bólintott. Képtelen lett volna még megszólalni annyira rázta őt a sírás.

***

Halk kopogásra felkapta a fejét.
- Ki az? – Lépett az ajtóhoz Zoé.
- Szia, Frank vagyok – mosolygott rá kedvesen a srác. – Gondoltam elég rendesen kikészültél ma már, így jól fog esni egy pohár bor. Ha nem tudok aludni vagy sétálok, vagy megiszok egy pohárral, de gondolom a sétához nincs kedved ííígy hát marad a bor.. – Frank mosolya még szélesebbre húzódott.
- Hahaha, miből gondolod, hogy nem tudok aludni? – Nézett rá csípőre tett kézzel Zoé.
- Hát éjfél elmúlt és általában az ember lánya ilyenkor már alszik, ha viszont tudsz, akkor megkérnélek, kapcsold le a lámpád, mert pont az én szobámba világít be, ami viszont engem zavar az alvásban – Rántott vállat Frank.
- Na, jó igazad van! Oké.. jöhet az a bor! – Vette el az egyik poharat Zoé.
- Van kedved kiülni a teraszra? Egész jó idő van még, és ott tuti senkit nem fogunk felkelteni. -
- Persze, csak felkapok egy köntöst, biztos, ami biztos-
- Ne aggódj, az alkohol melegít – Nevetett fel Frank.
- Ahhoz, hogy melegen tartson nem lesz elég egy pohár – Lépett ki a folyosóra a lány.
- Ne aggódj, van még egy pár üvegem – Suttogta Frank, amint megindult a hátsó terasz fele, ügyelve, hogy senkit ne ébresszen fel.