A veszteség

 A repülőgép álmosan, és lassan szállt le a kifutópályán. Zökkenőmentes út után semmi másra nem vágyott Zoé csak, hogy végre megérkezzen, a hotelba egy jót fürödjön és tele tömje magát finomabbnál finomabb falatokkal. Ahogy leszálltak a gépről az ember tömeg a csomagok felé tolta a lányt is. Nagy nehezen sikerül megtalálni a saját kis csomagját, és már igyekezett is minél hamarabb eltűnni ebből a borzasztó ember tömegből. A reptér bejáratához érve furcsa, bizsergető érzés fogta el.    

- Zoé? -
- Segíthetek? Illetve.. vagyis.. honnan is tudja a nevem? -

Magas vékony férfi állt előtte, stílusából ítélve bankár vagy egy magasabb beosztásban dolgozó férfinak nézett ki. A férfi Zoé mellé lépett, levette napszemüvegét és egy fogkrém reklámban is elfogadható mosolyt küldött a lány felé.
- Inkább én segítenék neked. Richard vagyok, Richard de Felice, a nagybátyád. Apád engem küldött ki érted.
- Tehát tudja, hogy itt vagyok de annyira nem volt tökös, hogy saját maga jöjjön ki értem.
- Jaj ne morogj annyit kislány.. – Richard átvette Zoétól az egyik bőröndjét. – Nagyon sok dolga van mióta nincs velünk anyu… igyekszik mindent kordában tartani ami, nos hát nem igen egyszerű… -
- Ez igazából nem morgás, de talán annyit elvárhat az ember lánya, hogy ha már 20 éve nem látta a saját lányát, ide egye a fene de hát miért is vártam volna ezt el tőle? Egy levelet nem volt képes feladni, gondolhattam volna, hogy ez is nagy falat lesz neki…
- Ugyan már Zoé, ne legyél ennyire harapós az első napodon! Az apád jó ember… csak el van havazva, és a múltbéli tetteinek is biztos meg van az oka, ahogy annak is, hogy most jött el annak az ideje, hogy ti meg ismerjétek egymást.

- Nos..- köszörülte meg a lány a torkát..- igazából nem miatta jöttem, hanem a nagyi miatt és Amanda miatt. Tulajdonképpen, ha nem muszáj, nem igazán szeretnék találkozni a „faterral”. Elintézem a kis dolgaimat és a leghamarabb utazom is vissza Spanyolba. Tudod az, hogy én most itt vagyok, semmi köze hozzá illetve az életem kockáztatom, mert egy újabb világháborút hagytam otthon anyám személyében.
- Oh tényleg, hogy van a drága Lissie-nk?
- Köszöni jól, és ő sem akarja újra felmelegíteni a szálakat, ezért elhiheted mennyire dühös lett mikor megtudta, hogy ide jövök.
- Elhiszem, hogy nem az volt élete legszebb napja mikor közölted vele, hogy ide utazol, na de gyere segítek bepakolni a kocsiba aztán mehetünk is – vett át egy újabb bőröndöt. Ahhoz képes, hogy milyen vékonyka egész jó a fizikuma, csak úgy kapkodja fel a súlyos cuccaim nézett végig Richardon Zoé.

- Na mi lesz? Nem túl könnyűek ezek a sz*rok! – Nézett rá könyörgően Richard.
- Oké, oké mehetünk! Na, várj! Hova is? Remélem a terved nem az, hogy két kecskéért akarsz eladni igazából! Vagy tudom is én, hogy mennek itt a dolgok!
Richardból hangos nevetés szakadt fel.
- Isten ments, csak a de Felice birtokra szeretnélek elvinni semmilyen alvilági szándékom, nincs – dobta be immár a kocsiba a bőröndöket.
- A hova? – torpant meg Zoé, mintha jeges vizet öntöttek volna a nyakába.
- Haza, bakker ilyen nehezen fogják fel az emberek Spanyolban a dolgokat? – húzta újra nagy mosolyra száját Rich.
- Nem, tökéletesen és marha jól értettem, de én oda nem megyek! Egyszerűen kizárt dolog! Bérletem ki egy hotel szobát, nem messze innen, maximum oda vagyok hajlandó elmenni. Éhes is vagyok meg büdi is, fürödni és zabálni szeretnék a nap hátra lévő részében, nem holmi családegyesítős buliba menni.

Rich-ből ismét kitört a nevetés.
- Család egyesítős buli? Nyugi semmi ilyesmi, csak te meg Nicole lesztek a házban, Zack vagyis a „fater” most lent van vidéken csak este fog haza érni, nyugi ma már lehet nem is találkoztok. Amúgy meg felesleges hotelban aludnod, mikor Norvégia legszebb birtoka és háza a tiéd Zoé! –
- Az enyém? Ezt, hogy érted?
- Mért te nem is tudod, Amanda ezeket nem mesélte?
- Nem igazán
- A nagyi valamiért az egész Felice birtokot, házakat, istállókat rád hagyta ki tudja miért.. – vakarta meg az állát – rám „csak” egy görög nyaralót hagyott meg egy kis részesedést a családi vállaltból – tárta szét karjait, tettet szomorúságot színlelve.
- Hogy mit csinált? Hogy minek.. miket? Remélem, ez csak egy rossz vicc és inkább még is csak szervkereskedő vagy …

- Na jó, gyere inkább mert én is éhes vagyok, majd otthon mindent megbeszélünk – ölelte át a lány vállat, majd az anyós ülés fele kezdte el tolni
-  Huha, tényleg rád fér egy alapos zuhanyzás kislány…- grimaszolt Rich.
Erre már Zoé sem tudott komoly arcot vágni és belőle is kitört a nevetés.

* * *

Az autó balra kanyarodott majd egy jó 20 perces egyenes út következett. Úgy tűnt mintha pont most mennének ki a világból, vagyis a térképről mindenképpen biztosan lemennének. Egyre hevesebben kezdett zakatolni Zoé szíve, ahogy arra gondolt lassan odaérkeznek arra a helyre ahol ő született, ahol a baba éveit töltötte. Vajon megismer majd valamit, bármit? Ismerős illatok deja vu érzések lesznek?

- Minden rendben? – nézett rá aggódva Rich. – egész úton vidáman csicseregtél, de egy jó 5 perce már nagyon csöndes vagy és olyan az arcod, mint akit a kivégzésére visznek.
- Úgy is érzem magam igazából…
- Ugyan már Zoé! Hiszen haza érkezel! Itt születtél és itt…. nos hát am, itt voltál még szerintem igazából boldog gyerek … egy nagy család része.
- Ne is erőltesd magad Richard, nem igazán emlékszem semmire abból az időből! ….

És ott állt. Teljes pompájában. A hatalmas ház, a hófehérre festet falakkal, és a hatalmas kék ablakokkal. A kovácsolt vaskapu tetején pedig ott díszelgett a család szimbóluma, jelezve megérkezett a de Felice birtokra. Haza érkezett?!
Újra elő jött az-az ismerős gombóc a torkába, ami azóta kíséri, hogy Amanda elmondta ideje elutaznia… vissza a gyökereihez.

- Zoé? Zoé! Tuti, hogy jól vagy? – Rich hangja visszarántotta a gondolatmenetből, hirtelen könnyek szöktek a szemébe, mire egyből elkapta a fejét és kibámult az ablakon. Nem akarta, hogy Rich meglássa. Hisz mit mondott volna neki mi baja? Mért sír? De komolyan, mért is sír?

Lehet, hogy az a rengeteg érzés ami benne kavargott most egyszerre így akar a felszínre törni? Düh, harag, félelem, hiány, bűntudat… mind-mind ott kavargott benne, egyszerre. És egymás lökdösték félre a véget nem érő kérdésekkel együtt. Bárcsak meglátogattam volna, csak egyszer. Csak egyetlen egyszer a nagyit! Bárcsak ne lökött volna el az apám, bárcsak bátrabb lettem volna és hamarabb eljövök.. bárcsak..bárcsak bárcsak…meleg kéz érintését érezte a karján.
- Itthon vagy Zoé.. nyugodj meg kérlek. – Felnézett Richardra és nem tudta tovább tartani magát csak hagyta, hogy az összes könny utat törjön szemeiből.
- Nekem is hiányzik, és ne bánd, hogy nem jöttél el hozzá. Ő tudta ... tudta hidd el, hogy szereted őt és gondolsz rá! Hidd el! Ott voltál vele mindennap, ahogy ő is veled… -
Zoé összerezzent, mintha a gondolataiból olvasott volna.
Rich szemébe is könnyek szöktek, majd egy könnycsepp végig folyt a férfi arcán.  – Szeretett téged nagyon Zoé, még ha nem is ölelhetett meg vagy nem láthatta, hogy is cseperedsz fel. Hisz egyedül te voltál neki az egyetlen unokája…

Még jobban összeszorult Zoé szíve. Az autó lassan megállt a ház előtt. A valóság pedig kegyetlenül tolta Zoé arcába a tényt, hogy mit mulasztott el az évek alatt, mit hagyott elveszni.
Bárcsak…
Nem tudta tovább folytatni gondolatát, a bejárati ajtó kinyílt és egy fiatal, feketébe öltözött nő lépett ki rajta. Arcán a kialvatlanság és a sírás jelei látszottak. Mikor meglátta Zoét barátságos, meleg mosoly jelent meg arcán. Pár kecses lépéssel már ott is termet az autó ajtajánál, amit azonnal ki is nyitott. Zoé vett egy mély levegőt majd kiszállt az autóból, mielőtt bemutatkozhatott volna a nő szorosan magához ölelte.
- Üdv itthon  Zoé! – Érezte, ahogy a nő apró testéből mély sóhaj szakad fel, és megremeg. Ő is átölelte.

Richard szakította félbe a pillanatot.
- Zoé, ő a feleségem Nicole! – A nő hátra lépett, gyönyörű kék szemei Zoéra szegeződtek.
- Örülök, hogy végre itt vagy! – Nézett rá kedvesen.
- Köszönöm.. vagyis igen én is örülök – Azt hiszem…

- Gyere be, annyi mindet kell bepótolnunk!  - fogta meg gyengéden a kezét Nicole és már húzta is be a házba.
- De a csomagjaim! – próbált lemaradni Zoé, még nem volt kész! Még nem volt képes rá! Még nem tudott bemenni a házba..
- Majd Rich behozza őket! Biztos éhes vagy már gyere csináltam neked egy kis meglepetést! – Nicole mosolya rá is átragadt, ezzel máris könnyebbnek érezte a lelkét, így hát engedett és követte Nicolet a házba.